A koncert a Budapest Music Center szervezésében valósul meg, a Szent István Napok Panoráma Classical programjában.
Augusztus 19-én egész nap találkozhatnak a MAO-val az érdeklődők.
Augusztus 19-én egész nap találkozhatnak a MAO-val az érdeklődők.
Délután a Legendás Albumok sorozatából válogat a MAO: a kifejezetten erre az alkalomra összeállított programban több lemez anyagából is játszanak a zenekar tagjai. Pocsai Kriszta vendégszereplésével főként vokális darabok kerülnek a repertoárba. A hazai jazz egyik legkiemelkedőbb énekesnője olyan előadók dalait szólaltatja meg, mint Shirley Horn, Ella Fitzgerald és Nancy Wilson.
A Legendás Albumok koncerteken a jazztörténet szempontjából különösen jelentős lemezek anyagait hallhatjuk a Modern Art Orchestra előadásában. A koncertekkel a zenészek nem csupán tiszteletüket fejezik ki a jazzlegendák és műveik iránt – a Legendás Albumok mögötti műhelymunka fejlődési folyamat is egyben. A MAO muzsikusai tanulmányozzák és belsővé teszik az aktuális lemezanyag egészét, a zenei szerkezeteket és a hangszereléseket az előadások alkalmával érintetlenül hagyva. Minthogy a jazz nyelvezetének alapvető összetevői az improvizáció és a szólisztikus önkifejezés, a muzsikusok természetesen rögtönzött szólókat adnak elő a koncerteken. Az eredeti szerzemények és hangszerelések tiszteletben tartásának és a Modern Art Orchestrá-tól megszokott színvonalú zenészek improvizációinak köszönhetően a Legendás Albumok egyszerre hozza testközelbe a hallgatókat a jazz mesterművek hagyományával és garantál friss zenei élményt.
Helyszín
KOBUCI KERT, Budapest, HungaryDirections
Could not find route!
- Schedule
- Guests
- Attendance
- Forecast
- Hozzászólások
Weather data is currently not available for this location
Weather Report
Ma stec_replace_today_date
stec_replace_current_summary_text
stec_replace_current_temp °stec_replace_current_temp_units
Wind stec_replace_current_wind stec_replace_current_wind_units stec_replace_current_wind_direction
Humidity stec_replace_current_humidity %
Feels like stec_replace_current_feels_like °stec_replace_current_temp_units
Forecast
Date
Weather
Temp
Next 24 Hours
Powered by openweathermap.org