Liszt Ferenc: Via Crucis a Modern Art Orchestra átdolgozásában és előadásában
közreműködik:
A 19 fős MAO
Horti Lilla - ének
Pocsai Kriszta - ének
Fassang László - Hammond orgona
Dankos Attila - orgona
Liszt Ferenc egyházi zenéje életművének különösen gazdag része, és még ezek között is különleges helyet foglal a kései Via Crucis [Keresztút] című oratorikus, 15 tételes darabja, amelyet kifejezetten templomi előadásra, orgonista, kórus és énekes szólisták számára írt 1879-ben. Jellemző módon, amikor elküldte egy egyházi kottakiadónak, hangsúlyozta, hogy nem fontos számára a honorárium, ám a mű így is kéziratban maradt. Csak 1929-ben mutatták be posztumusz Harmat Artúr vezényletével, aki később a Szent István Bazilika karnagya lett. Talán éppen azért ilyen későn, mert harmóniái, dallamai kifejezetten a modern, századfordulós zenei törekvések irányába mutatnak. A passiót megidéző, elmélyült gondolatvilágának mottója a záró tételben hangzik el Fortunatus himnusza alapján: a kereszt az „egyetlen reménységünk”.
A Modern Art Orchestra (MAO) big band 2005-ös alapítása óta hamar a magyarországi jazz kultúra egyik fellegvárává vált. Alapítója és művészeti vezetője, Fekete-Kovács Kornél azért választotta ezt a nevet, hogy a jazz világában állva a kortárs zenei törekvések felé nyisson, ezért tagjai a zenekarnak az eredetileg a klasszikus zenében otthonos hangszeresek is. A kortárs zenei műhelyként működő együttes példaértékű tevékenységet folytat, hiszen fennállása óta rengeteg kifejezetten a Modern Art Orchestra számára íródott új kompozíció született meg. Liszt művének saját képükre formált, mélyen átélt előadása abba a sorba illeszkedik, amelyben – Eötvös Péterrel folytatott együttműködésük után – Bartók és Kodály műveit is adaptálták.
A 2022-es Liszt-Ünnep felkérésére született adaptáció olyan szerző-hangszerelő jazzmuzsikusok kézjegyét viseli, akik eddig is bizonyítottak, jelentős darabokat komponáltak a MAO számára. Az egyes tételeket (a keresztúton: stációkat) a zenekar szólistái közül hatan (Ávéd János, Bacsó Kristóf, Fekete-Kovács Kornél, Korb Attila és Subicz Gábor) hangszerelték, hozzájuk csatlakozott két, a MAO-val szorosan együttműködő, többszörös díjnyertes zeneszerző-előadó (Hofecker Dániel és Szabó Dániel). A kórus szerepét a műben a big band veszi át, ám a tagok ezúttal a témához illően kerülni fogják a szabad improvizációt, viszont kadenciákat, variációkat fognak előadni az egyes zeneszerzők instrukcióinak megfelelően. A MAO az énekszerepekre Operából érkező Horti Lillát és Pocsai Kriszta jazz-énekesnőt kérte fel. Az eredeti orgona szólamot Dankos Attila fogja játszani és Fassang László szólaltatja meg a Hammond-orgonát.
Az orgona szólam és az ének megkettőzése azt fejezi ki Fekete-Kovács Kornél számára, hogy a Liszt-gondolatok mai hangon történő megszólaltatása ugyanolyan érvényes és revelatív, mint az eredeti felfogásban. „Megdöbbentő felismerés volt számomra látni, hogyan versengett Liszt zeneszerzői és előadói zsenije szinte egész életében. Ez a mű nem a csillogást és a sikereket idézi fel, hanem a megfontolt, lényegre törő, meditatív alkotót.” – mondja a darabválasztásról.
- Schedule
- Guests
- Attendance
- Forecast
- Hozzászólások
Weather data is currently not available for this location
Weather Report
Ma stec_replace_today_date
stec_replace_current_summary_text
stec_replace_current_temp °stec_replace_current_temp_units
Wind stec_replace_current_wind stec_replace_current_wind_units stec_replace_current_wind_direction
Humidity stec_replace_current_humidity %
Feels like stec_replace_current_feels_like °stec_replace_current_temp_units
Forecast
Date
Weather
Temp
Next 24 Hours
Powered by openweathermap.org