Oláh Szabolcs a Modern Art Orchestra 2005-ös alapításától 2009-ig volt a zenekar állandó gitárosa, valamint egyik szerzője, hangszerelője. 2018-ban megjelent a „Winding Road” című album, mely szerzői korszakait átfogó válogatás a MAO-nak írt műveiből.
A gitárművész jazz nagyzenekari darabjait mindig is a Modern Art Orchestrával való együttműködés inspirálta. Miközben mélyen hatott rá Fekete-Kovács Kornél, Bacsó Kristóf, Hárs Viktor és Oláh Kálmán zenéje, már a kezdeti időkben körvonalazódott saját hangvétele, amivel a kortárs big band stílust gazdagítja. Oláh Szabolcs már első nagyzenekarra írt darabjaiban is alkalmazta a szokatlan metrumokat, izgalmas páratlan ritmusképleteket, valamint a jellegzetes polifonikus dallami rétegződést. Szintén Oláh művészetének ismertetőjegyei a természetes, ösztönös, ugyanakkor átgondolt melodikus építkezés, valamint a jazzben szokatlan harmóniasorok alkalmazása.
A zeneszerző legújabb, „Ways of Realization” című szvitjében, melyet a Modern Art Orchestra számára komponált, felfedezhetünk klasszikus zenei, valamint rock hatásokat is kompozíciós technikái között. A darab minden tétele egy-egy tiszteletadás olyan szellemi tanításoknak vagy tanítóknak, akik a legmélyebb hatást gyakorolták a szerzőre. Mind a hat tétel egy-egy ösvényt jelez a spirituális megvalósítás felé, harmonikus egységbe hozva az olykor látszólag egymásnak ellentmondó tanításokat: Ji-King, Maynard James Keenan, Szepes Mária, Rudolf Steiner, Dainin Katagiri, Massimo Scaligero.
Helyszín
Opus Jazz Club, Mátyás u. 8., BudapestDirections
Could not find route!
- Schedule
- Guests
- Attendance
- Forecast
- Hozzászólások
Weather data is currently not available for this location
Weather Report
Ma stec_replace_today_date
stec_replace_current_summary_text
stec_replace_current_temp °stec_replace_current_temp_units
Wind stec_replace_current_wind stec_replace_current_wind_units stec_replace_current_wind_direction
Humidity stec_replace_current_humidity %
Feels like stec_replace_current_feels_like °stec_replace_current_temp_units
Forecast
Date
Weather
Temp
Next 24 Hours
Powered by openweathermap.org