MAO Creative Crew

MAO Creative Crew

Fekete-Kovács Kornél 2019-ben megalkotta a MAO Creative Crew iskolai programot, melynek keretében a zenekar egy kis formációs felállásban mutat be egy ismeretterjesztő, interaktív koncertet, amely a jazz muzsika legendás alakjain keresztül mutatja be a jazz történetiségét, illetve a műfaj attribútumait. Ez a programsorozat kifejezetten felsőtagozatos általános és középiskolák diákjai számára készült, azzal a gondolatisággal, hogy akár osztálytermekben is fel tudjon lépni a zenekar, a minőségi megszólaláshoz azonban ragaszkodunk, így minden esetben biztosítjuk a koncertek professzionális technikai hátterét. A program a klasszikus zene és a jazz muzsika határait feszegetve világít rá a műfajok közötti hasonlóságokra, párhuzamokra, kitérve természetesen a közöttük meghúzódó különbségekre is. A főként klasszikus darabokból és azok átdolgozásaiból álló program, a zene alapvetéseit, fogalmait, és egyetemességét hangsúlyozza.