Subicz Gábor

Trombita, Szárnykürt

1983-ban született Debrecenben. A jazz-zenével 2002-ben kezdett foglalkozni Budapesten, Fekete-Kovács Kornél növendékeként. 2003-tól egy évig járt a Kőbányai Zenei Stúdióba, majd az LFZE Jazz-tanszéke következett, ahol 2008-ban diplomázott.

2007-ben harmadik helyezést ért el a Magyar Jazz Szövetség Jazz Combo versenyén Oláh Dezső zenekarával. 2008 májusában a Bartók Rádió országos Tomsits Rudolf Jazz-trombita Tehetségkutató Versenyén harmadik helyezett, különdíjas és közönségdíjas lett. Júliusban a balatonfüredi Jazz Fesztiválon Molnár Sándor kvintettjével első helyezést ért el. A Magyar Jazz Szövetség Jazz Zeneszerző Versenyén 2012-ben big band zeneszerzés illetve hangszerelés kategóriákban első helyezést, 2014-ben big band zeneszerzés kategóriában harmadik helyezést ért el. 2014-ben első helyezett lett a 2nd European Big Band Composer Competition keretében Koppenhágában.

Számos hazai jazz- és könnyűzenei produkcióban közreműködik. Saját zenekarát, a Subtonest 2008-ban alapította. A Modern Art Orchestra egyik alapító tagja. Hangszerelőként és zeneszerzőként is igen aktív, több órányi műsort írt kifejezetten a Modern Art Orchestra számára, de rendszeresen hangszerel és komponál a legkülönbözőbb apparátusokra és alkalmakra.